A vízi golyót elsősorban balinozásnál, vagy rablóhalas horgászatnál érdemes használni. A végein lévő lyukakon a fődamilt áthúzzuk, és ütközővel rögzítjük, a víztől függően válasszuk meg a zsinór további hosszát, majd jöhet a szerelék, élőcsali, horog, ólom. Előnye, hogy átlátszó így a nagyon óvatos balin sem veszi észre, illetve attól függően, hogy mennyi vizet töltünk bele, befolyásolhatjuk a sneci úszásmélységét, emellett súlyánál fogva jobban irányítható a dobás.
A balinozás egyik legkényelmesebb módja, ha élő csalihalat juttatunk az örvénylő vízfolyás távoli pontján ragadozó balinok közé. Korábban, amikor a technika még nem tette lehetővé a műcsalik tetszőleges távolságra való kihajítását, vízisárkánnyal élő halat úsztattunk a távoli apróhal csapatok közé. A mai technika feleslegessé tette ezt a korábban szinte nélkülözhetetlen horgászeszközt.
Ha az élő halat a víz folyásával nagyobb távolságra akarjuk juttatni, erre a célra ma vízi golyót használunk, amely átlátszó műanyagból készül, és kúpos záródugó révén nemcsak üresen, hanem több-kevesebb vízzel töltve is használható úszóként. Sokféle kivitelben készül.
Egyaránt használható folyó- és állóvízen. Folyóvízen a szájánál fogva horogra tűzött csalihalat a vízfolyással úsztatjuk a rablások színterére.. Az előke hossza 600-800 mm. Folyóvízben előnyös, ha az egyes horgon kívül egy kisebb hármas horgot is kötünk az előkére. Ez a horog az áramlás révén a hal farka közelében lebeg, így rávágáskor azonnal elakad.
Állóvízen töltsünk a vízi golyóba annyi vizet, amennyivel a csalit kellő távolságra vethetjük. Ilyenkor nincs szükség hármas horogra, de a bevágással várjunk néhány másodpercig, hogy az egyes horog a hal szájába érjen. Ha nagyobb, hosszú testű a küsz (100-120 mm-es), ez elengedhetetlen.

















Ezzel eggyet is é rtek de mi van akkor ha karabinerrel van rácsúztatva a kishal szabályos e erre kérnék választ
Kedves Sándor ! Nem egészen értem a kérdését !
Kérdés: Egy horoggal horgászok, csúszóolommal.Ugyaerre a főzsinorra karabinerrel
ráengedem a vizigolyó alatt csüngő háramashorgon csüngő csalihalat.Szabályos e ?
Évek óta igy horgászunk, és ezt nem tartják helyesnek.
szerintem szabályos.
még nem halottam rolla, hogy valakinekis kifogása lett volna ellene
Köszönöm szépen a hozzászóllásokak,ezekútán nemis szólnak érte