SPICC BOTOK:

Amelyek teleszkópos rendszerű botok. Fő jellemzőjük, hogy nincs rászerelve a zsinór megvezetésére szolgáló gyűrűsor, tehát orsó sincs rajta. A horgászboltokban két fajtája kapható. Az egyik az üvegszálas, a másik a sokkal könnyebb, sérülékenyebb (carbon) szénszálas bot. Hosszuk széles skálán mozog, de általában 250-800 cm között van. Szélsőséges esetben és valamikor réges-régen a versenyhorgászatban használtak 900-1200 cm-es botokat is. Ám ezeket felváltotta a sokkal korszerűbb rakós bot. Még egy fontos jellemzőjük van, méghozzá az, hogy milyen a spiccrészük: amely lehet tűspicces (tömör) és csőspicces (üreges). A begumizásra, mely a nagyobb halak megfogását is lehetővé teszik csak a csőspicces botok alkalmasak.

A botok mindig el vannak látva gyári feliratokkal, melyből első blikkre minden szükséges információt megszerezhetünk. Fel van tüntetve a hossza, (pld. length: 6 m, ez hat méteres hosszra utal) illetve hány tagból áll, (pld. Sec.: 6, mutatja, hogy botunk hat részből áll). Az erősséget általában egy 2 – 5 közötti számmal adják meg. A kettes az érzékenyebb, az ötös az erősebb, nehezebb, nagyhalas pálcákra vonatkozik. A nyél végén többnyire csavaros kupak van, melyet letekerve ki tudjuk sorban húzni a bottagokat. Ha tehetjük, ilyet válasszunk, egyrészről tisztítani is könnyebb, másrészről, ha egy tagja meg is sérül, könnyebb a cseréje. A karbon botokon már szinte kivétel nélkül feltüntetik különböző jelekkel, hogy ezzel nem csak a halat lehet jól vezetni, hanem az áramot is. Villanydrót közelében, viharos, villámlós időben tehát ne hadonásszunk karbon botokkal, hogy még sok évig feszültségmentesen horgászhassunk.

Tűspicces botok: Ezen szerelék előnye, hogy nagyon érzékeny, nagyon jól irányíthatóak a kisebb halak (a nagyon nagyokat valószínűleg elveszítjük) . A kezdő spiccbotos horgászathoz bőven elegendő egy olcsó spiccbot. Egy négy méteres hosszú és 10g-os dobósúlyú bottal bőven elegendő apróhalazni, de hatósugarán belül némi ügyességgel és egy nagy kalap szerencsével akár méretes, nemes halakat is meg lehet vele fogni.

Tipp: Tűspicces botot ne próbáljunk gumizott spiccűvé alakítani, akár a spicc kivételével sem. Ezek a botok nem a nagy erőhatások tűrésére lettek tervezve, így nagy eséllyel fognak extrémebb terhelés alatt eltörni.

Csőspicces botok: A karbon anyagú botok sok esetben kevésbé terhelhetők, ezért követve a rakósok gumizását, sokan a spiccbotjaikat is ilyen műtétnek vetették alá, hogy az esetleg beugró nagyobb halakat is jobb eséllyel foghassák meg. Ha már valaki arra vetemedik, hogy a csőspicces botját begumizza, akkor a következőképpen érdemes eljárnia. A spiccet visszavágjuk, és egy teflonbetétet helyezünk rá. Érdemes nem csak a kb. fél méter hosszú spicc hosszára szabni a gumit, hanem a második tag végébe rögzíteni. Erre lehet kapni egy menetes dugót, amelyet tekeréssel állíthatunk kellő átmérőjűre.

A gumi vastagságától függően lehetőségünk van az esetlegesen beugró nagyobb halak megfogására is. Sokaknak így élvezetesebb az orsó nélküli fárasztás. Akinek még nincs rakósa, belekóstolhat egy némileg hasonló horgász módszerbe. Szükség esetén vékonyabb előkét is lehet használni, annak szakadásveszélye nélkül.

Célzott nagyhalazásnál a nem erre tervezett botok nagy terhelésnek vannak kitéve, fennáll a bottörés kockázata. A gumizáshoz vissza kell nyesnünk a spiccet, ezáltal rövidebb lesz a bot. A guminak köszönhetően a szákolás kész ceremónia, melynek egy idő után sok nézője is akadhat. Tehát egy hosszabb száknyél sem árt a módszerhez.

RAKÓS BOTOK:

Szintén gyűrűzetlen és orsó nélküli bot. A spiccbottól való különbsége csupán annyi, hogy a bot hossza a bottagok egymásba dugásával nő széthúzásával csökken. A hagyományos teleszkópos botokkal szemben előnye, hogy tagonként szétválasztható. A rakós botok hossza a versenyszabályok értelmében 14,5 méter, ezért a gyártók a hobby horgászoknak sem gyártanak hosszabbat. (De azért ott vannak a toldók, amivel növelhető a bot hossz, csak legyen erő tartani is a botot.)

Horgászati előkészületek: Először is, én csak begumizott végű bottal javaslom a horgászatot. Ez azt jelenti, hogy a bot utolsó 1-2-3 üreges részébe nagy nyúlású vékony gumit rakunk, aminek kilógó végére a zsinórt rögzítjük, míg másik végénél fogva előfeszítjük. Az előfeszítésnek az a lényege, hogy bevágáskor a gumi még ne ugorjon ki a botból, így a horgot bele tudjuk “ütni” a hal szájába, de utána már a gumi “fárasszon”. A gumi elejére és végére un. STONFO-t rögzítünk, amivel a szakirodalom bővebben foglalkozik. Tehát megvan a begumizott végű rakós. Mi is kell még? Mindenképpen kell egy, un. görgő, amin a botot görgetjük. Ez nélkül a bor könnyen sérülhet. Görgőt két “teddy” hengerből is könnyen készíthetünk, de a boltokban kész termékek is vannak. Szerintem elengedhetetlen egy jó rakózáshoz a horgászláda is. Ezeket szokták verseny ládáknak is hívni, de manapság már igen változatos méretben és árban gyártják. Elengedhetetlen a hosszúnyelű merítőszák is, mert ellenkező esetben a botot erőltetjük meg annyira, hogy előbb utóbb eltörjük. Az előre elkészített és létrán tárolt szerelékek hossza ez első 3-4 tag hosszával megegyező. Azt, hogy melyiket használjuk, a víz mélysége dönti el, mivel a szerelék teljes hossza a vízmélység + 1 m ideális esetben.

Horgászás: A rakóssal olyan “kunsztokat” is meg tudunk tenni, amit más módszerrel nem. Ez a csali vezetése, a visszatartás és még számtalan ügyes trükk. Ezek közül a csali lebegtetése és emelgetése a legfontosabb, és először megtanulandó művelet. A bot végét finoman emelve először csak néhány centire emeljük ki az úszót a vízből és ejtsük vissza. Ha nincs kapás a mozdulat nagyobb is lehet, mondjuk 10-15 cm-es. A kapások nagy része akkor jelentkezik, amikor a csali a fenék közelébe ér, mivel a beeső “áldozat” a halak kedvenc csemegéje. A teljesen döglött vízen is kapást tudunk kicsikarni ezzel a módszerrel.

A kapás: a finom szerelék miatt általában igen jól látható és erős, amit rögtön az erőteljes bevágásnak kell követnie. A rakóssal történő bevágást elég sokáig kell gyakorolni, mivel igen kis mozdulat hatására is jelentős erőt tudunk a bot végén kifejteni. A kellő mértékű és erejű bevágásnál a horgot a hal száját átüti, de nem tépi szét, a gumi megnyúlik és kellő kontaktus alakul ki a hallal. Ez az állandó kontaktus a lényege a hal kivételének, mivel ha ez akár egy másodpercre is megszűnik, a horog kifordul a hal szájából. Bevágás után a botot elkezdjük magunk mögé tolni a botgörgőre, de nagyon vigyázva, hogy a zsinór még véletlenül se lazuljon meg. Ebben segít a gumi, amit a hal bőszen húzhat, amíg ki nem fárad. A kellő tagnál a botot szétszedjük, majd a halat ha kell, rövid pórázon még fárasszuk egy kicsit, a legvégén aztán megmerítjük.