Előfordulás:

A süllő Európában honos, megtalálható Nagy Britanniától egészen Oroszország közepéig. Magyarországon nagyobb folyóinkban, tavainkban található meg, Tisza, Duna, Körösök, Dráva, tavaink közül a Balaton és a Velencei tó híres süllóállományáról. Szolnok megyében, a Tiszában, a Szajoli holtágban és az Alcsiszigeti Holt Tiszában élnek példányai.

Hol keressük:

A süllő, folyó és állóvizeinkben egyaránt megtalálható. Szereti a kemény medrű vízrészeket, az iszapos részeket kerüli, mivel kevesebb az oxigén. Mindig búvóhelyet keres magának, ahová beállhat és innen csap le áldozatára. Szabályozatlan folyóvizeken búvóhelyet jelenthet egy alámosott partszakasz, a fák gyökereinek kusza halmaza, vízbedőlt fák, elsüllyedt hajóroncsok. Szabályozott folyóvizeken a partbiztosító kőrézsűk, ruganyok, gátak, sarkantyúk jelentik a megfelelő búvóhelyet a süllő számára. Gyakran a vízbenyúló stégek alatt keres menedéket. Vízerőművek oxigén dús alvizén is előszeretettel tanyázik, itt nappal is állandóan mozog, hajtja a kishal rajokat. Megtalálható még teljesen akadálymentes vízrészeken is, itt gyakran csak beáll a meder egyenetlenségeibe, sokszor a medertöréseknél meglepően szép zsákmányra tehetünk szert. Folyótorkolatok, befolyók is kedvelt tartózkodási helyei. Állóvizeken kerüli az iszap lerakódásos részeket, állandóan követi a kishal rajokat, nádtisztásokon, vízinövények között, elsüllyedt fák tövében tanyázik, főleg többedmagával. Tehát ahol fogtunk egy süllőt, ott számíthatunk akár további kapásokra is. Nappali órákban a süllőt a fenék közelében, éjszaka közvetlenül a felszín alatt keressük.

Horgászata:

A különböző módszerekhez más és más összeállításra van szükségünk. Általános követelmény, hogy a sülőnek felkínált kishal vagy halszelet a lehető legtermészetesebben viselkedjen a horgunkon. Folyóvizekben figyelnünk kell, ne veresse magát túl a csalihalunk. Ezt legkönnyebben az előkénk hosszával szabályozhatjuk. Húzós vizekben bátran használhatunk 0.8-1.2 m-es előkét is.

Tapogatás

Aktív tevékenységet igénylő módszer. Szerelékünket úgy állítjuk össze, mint egy fenekezős cuccot. A különbség az, hogy az ólmozást  jóval könnyebb súllyal végezzük. Az ólom súlyát úgy határozzuk meg, hogy éppen érezzük amint a fenékre ér. 

Helyszínei a különböző védőkövezések, sarkantyúk, kőgátak, limányos folyószakaszok, bedőlt fák, medertörések, akadók környékei. Ennél a módszernél élő kishalunkat az orránál fogva tesszük fel a horogra. Én az alsó állán vezetem be a horgot és az egyik orrlyukán bujtatom ki. Így elég stabilan fogja a horog, a legkevesebb kárt okozva a csali mozgásában.

Technikája a következő:

Bedobjuk cuccunkat a kiszemelt helyre, majd megvárjuk, amíg leér. Ezután a bot spiccét emelgetve magunk felé billegetjük a kishalat. Közben a zsinórt az orsóra csévéljük. Kapáskor hirtelen rávágást vagy elnehezülést érzünk. Ekkor még várjunk egy-két húzást, majd vágjunk be. Az adott helyet legyezőszerűen pásztázzuk át. Tehát a tapogatással  horizontálisan vizsgáljuk át a terepet.

Mártogatás:

Hasonló módszer a tapogatáshoz annyi különbséggel, hogy nem horizontálisan, hanem vertikálisan keressük a süllőket. Főként bedőlt fákat vallathatunk ezzel a technikával. Itt már a víz alatt lévő fák ágai között keresünk, ennek megfelelően módosítjuk a felszerelésünket. Az előke jóval rövidebb 30-40 cm.

A csalihalat a hátánál tűzzük meg. A szereléket lassan engedjük a fa ágai közzé, vigyázva a leakadásra. Lentről felfelé emeljük feljebb a csalit meg-megállva, így haladjunk a felszín felé. Fentről lefelé is haladhatunk, olykor ez hoz több kapást. Kapáskor szinte azonnal vágjunk be, mert könnyen a fa ágaiban marad a szerelékünk.

Kapási idők:

Ha először egy röpke pillantást vetünk a halra, pontosabban a szemére, nyilvánvalónak látszik, hogy a süllő elsősorban a szürkület óráiban szerzi zsákmányát. Ezért horgászatára a késő esti, illetve a kora reggeli órák a legalkalmasabbak, ezzel nem azt akarom mondani, hogy nappal nem érdemes horgászni rá, hiszen vízterület, időjárás, vízjárás függő a süllő kapókedve. Vízállásváltozásra az összes hazai halfajaink közül a süllő reagál talán a legérzékenyebben, a tisztuló vizet szereti a legjobban, sőt áradás előtt (úgynevezett pezsdüléskor) is megtartja kapókedvét, szennyes, koszos áradásnál viszont nem nagyon vesz magához táplálékot. Az időjárás változás is befolyásolja kapókedvét, borongós csepergős időben akár a déli órákban is számíthatunk a kapására, ilyenkor is aktív, holdvilágos éjszakákon is gyakori süllókapásokra számíthatunk. Örökérvényű szabály süllőzésnél is: ha rabolni látjuk a ragadozót az már tulajdonképpen fél siker, zsákmány csak akkor lesz a halból, ha megfelelő felszerelést, csalit alkalmazunk.

Csalik:

Süllőzésre, ha élőhallal horgászunk, egy fontos szempontot figyelembe kell venni, ez pedig a csalihal mérete. Ugyanis a süllőnek nincs akkora szája, mint a csukának, így nem képes elnyelni egy átlagos süllő egy 10 cm-nél nagyobb csalihalat. A kishalak közül is a hosszúkásabbakat részesíti előnyben. A hal fajtája is döntő fontosságú lehet, a szivárványos ökle áll az első helyen a második a küsz, követi a kisebb bodorka, vörösszárnyú keszeg, sügér, naphal apróbb példányai.

Sokan horgásznak élettelen csalihallal, itt is figyelembe kell venni, hogy semmi esetre se legyen hosszabb 5-7 cm-nél. Előszeretettel alkalmazzák főleg a Balatonon a “megtaposott halat”, amelyet a horogra való feltűzés előtt szabályosan laposra tapossák, ezáltal a kishalnak az összes tartóváza eltörik, és a vízben lágyabb himbálózva mozog, így kelti fel a ragadozók figyelmét.

A halszelet is bevált csali, ha a csalihalaink közül csak nagyobbacskák vannak, akkor készítsünk belőle halszeletet, gyakran fogósabb, mint az élő csalihal, mert a süllő kitűnő íz érzékelő képességét célozza meg.

Élő csalik közül a süllő kaphat gilisztára, de nem ez a fő csalija.

Műcsalik közül a kisméretű körforgókat alkalmazhatjuk villantós horgászathoz. Twisterek közül 5-7 g-osakat használjuk, sárga fluor sárga vagy fehér farok résszel. Gumihalas horgászatnál a műcsalink legyen 5-10 cm-es, itt is világos színűt alkalmazzunk. Woblerezésnél J-9-S, J-9-GFR, J-9-SFC, CDJ-9-Gfr, CDJ-9-SFC, SSR-7-S, SSR-7-CW jelzésű rapala woblerekkel érdemes próbálkozni.

Fárasztás, kiemelés, élve tartás:

A süllő fárasztása abból ál, hogy fel kell tornászni a mélyebb vízrétegekből, nagyobb példányainak fárasztása rendkívüli horgásztudást, tapasztalatot igényel, a kissebbje az első kirohanás után rendszerint megadja magát. A szákolásnál oda kell figyelni, főleg ha a horog a csontos szájpadlásba akadt, ilyenkor semmi esetre se erőltessük, inkább hagyjuk, hogy néhányszor visszaperdüljön a mélybe, természetesen a zsinórt tartsuk mindig feszesen. A szákolás csak akkor eredményes, ha a süllő kissé oldalára dőlve hagyja magát vezetni, mindig fej felől merítsünk. Bátrabb horgásztársaink kézzel is kiemelhetik a halat, itt fokozottan érvényes, hogy csak a teljesen kifáradt halat emeljük ki, ugyanis a hátúszó kemény tüskéi, és a kopoltyú éles fedőlemezei sérülést okozhatnak. A süllő élve tartása kényes feladat, amennyiben halunk vérzik, komolyabban megsérült a horogtól, kár bilincsre fűzni, azonnal öljük meg és száraz ruhába csavarjuk be. Amennyiben zsákmányunk látszólag életképes, hosszú kötélre fűzve engedjük a mélybe.

Tilalmi időszak: (kősüllő) március 1.- május 31.

Legkisebb fogható méret: (kősüllő) 20 cm

Tilalmi időszak: (fogas süllő) március 1.- április 30.

Legkisebb fogható méret: (fogas sülló) 30 cm