Hol keressük:

Fenéklakó hal ezért szívesen bújik az iszapba, ahová szinte teljesen be tudja ásni magát, van, amikor csak a feje látszik. Szeret megbújni vízbedőlt fák, bokrok mellett. Nagyobb tavakban, mint például a Balatonon, a partbiztosító kövezések réseiben is előszeretettel tanyázik. Nagyobb vizeinkben (mint a Balaton, Velencei-tó, Fertő-tó, ahol rendkívül erős állomány él) kecsegtet jó angolnazsákmány.

Kapási idők:

Az angolna éjszakai ragadozó, de nappal is vesz magához táplálékot, sőt a legtöbb kapitális angolnát éppen, hogy nappal sikerül becserkészni. Holdvilágnál egészen a felszín közelébe rabolnak, elsősorban apró küszöket, ilyenkor hallani cuppogós rablásokat. Hangjukat  harcsáéval nem lehet összetéveszteni, mert a harcsának a rablása mélyebb hangú csobbanás. Az időjárás is befolyásolja rablási kedvüket, napsütésben szinte alig lehet horogra csalni, szeles, esős időben viszont fokozottan aktív, ilyenkor könnyű megfogni. Tapasztalat szerint mélyebb tavakon eredményesek lehetnek a hajnali órák.

Horgászmódszerek:

Legtöbb esetben a fenekező horgászmódszer ajánlott, tulajdonképpen ugyanaz a módszer amit a harcsázásnál alkalmazunk.

Felszerelés:

Masszív, megbízható felszerelés kell, mivel a halat megállás nélkül azonnal a partra kell erőszakolni (nem lehet fárasztani, mert farkával megkapaszkodik a legkisebb akadályba is és letépi magát a horogról). Egyenletes határozott, és erős húzással kell partra kényszeríteni. A bot tekintetében követelmény, hogy spiccakciós legyen, hossza 3 m, dobósúlya 80-150 g. Az orsóra férjen fel 0,50-es zsinórból 100 m (50-es orsó), a zsinór 0,35 mm-es legyen. Nem kell megijedni, ha az angolna a pontyozás, vagy harcsázás mellékhalaként jelentkezik, mivel a szerelékek megfelelnek, azaz azonosak lehetnek mind a három halénál.

Csalik:

Állati eredetűek jöhetnek szóba, az angolna apróállat evő, illetve ragadozó. A legjobb a hal, illetve a giliszta. Az élő kishal 3-5 cm legye, illetve szeletbe is felrakhatjuk a horogra. A gilisztát mindig csokorba tűzzük (a kishalak gyakran lecsipegethetik). További lehetséges csalik: marhamáj, lép, tüdődarabka stb.

Fárasztás, kiemelés, élve tartás:

A fárasztás annyiból áll csupán, hogy egyenletes húzással pumpálva, távol tartsuk a halat a fenéken lévő akadályoktól, amiben megkapaszkodhat, ha ügyesen csináljuk, az angolna valósággal kipattan a vízből. Szákolni nem érdemes, mert egyrészt az erősen nyálkás bőrű hal teljesen összepiszkítja a hálót, másrészt könnyedén kibújik belőle. Egyszerűbb a zsinórt megfogva partra csúsztatni. Amint kiemeltük a halat a vízből ragadjuk meg újságpapírral, vagy kesztyűvel jó erősen a feje mögött (ha az angolna harcsa vagy ponty helyett jött, biztos kéznél lesz egy durvább kialakítású kéztörlő) és a horgot szabadítsuk ki, amennyiben mélyen nyelte el a horgot ne próbálkozzunk, a hal tisztításakor úgy is visszakapjuk a horgot (gyakran előfordul, hogy nagyon elnyeli a horgot. A halat élve tartani nem éppen egyszerű, minden kis résen ki tud bújni, rendkívül szemfüles, a legjobb módszer nejlonzacskóba belerakni, és a zacskó száját jó erősen elkötni. Legjobb azonnal megölni. A farok részét erősen odacsapjuk valamilyen kemény tárgyhoz, itt vannak a hal főbb idegrendszeri szervei. A halat nyúzzuk meg, mégpedig úgy, hogy a fejénél fogva felkötjük, a nyakánál körbemetsszük, és a bõrét kombinált fogóval kétoldalt megfogva egy lendülettel, mint egy zoknit lehúzzuk. Utána távolítsuk el a belső szerveit.