Feldobta az uszonyt az édesvízi celeb
A Fat Lady (Kövér Hölgy) névre keresztelt, több mint harmincéves hal Anglia egyik leghíresebb állata volt, majdnem kétszázszor került a sporthorgászok horgára, ennek ellenére nem
Nyár közepén, a talán már teljesen felmelegedett vízben ismét a Balla-tó pontyait és amurjait vettük üldözőbe horgásztársammal. Reggel hét óra előtt érkeztünk meg a tópartra, ahol felhős ég és meglehetősen hűvös idő fogadott. Az esőtől tartva mindenképpen filagória alá szerettünk volna pakolni, és mivel a kedvenc helyünkön található filagóriával is
Egy 13,60 kg-os folyami harcsát fogtak 3 szem csemegével!
A fotók:
Értesítjük Tisztelt Vendégeinket, hogy a házak klímával vannak felszerelve. Ennek téritési díja 1500ft/nap. Hideg időszakban fűtést biztosítunk melynek téritési díja 1500ft/nap. Az előbb emlitett összegeket a részvételi díj nem tartalmazza. Saját tulajdonú hűtő, fűtő ezközök használata Tilos (az elektromos hálózat terhelhetősége
Szombat hajnal van, de elszomorító, mindjárt esik. Az utóbbi napokat Sopron környékén töltöttem a családommal, ideje egy kis pecának is, eső ide vagy oda, mindegy…A rossz időtől függetlenül, egész sokan vannak, nincs is hely, ott ahova mennék. Akkor egy kicsit messzebbre cipekedek a tó jobb oldalára. Elfáradok, mire minden felszereléssel
Mostanában nagyon sok elfoglaltságom akadt, s ennek következménye ként nem jutottam ki horgászni. Természetesen ez alól kivétel az a néhány verseny melyen részt vettem, mindenféle előzetes tréning nélkül.
A mostani hétvégére is be volt programozva némi munka. Viszont az időjósok csak szombat délelőttre ígértek csak barátságos időt. Ezért a családom
2011.07.21.-én Csütörtökön 100 db 2 kg-os Afrikai Harcsa érkezett
Harcsára vonatkozó felhívásom, a múlt héten sok szép Harcsát vittek haza a vendégeink, így a héten ismét telepítettünk ! 2011.07.21.-én Csütörtökön 200 kg afrikai harcsa érkezett a tóba ! Jó fogást mindenkinek !
Üdvözlettel a Tógazda !
Július 15-16-17-én barátaimmal Palival és Zotyával az Ohati III-as tóra volt foglalva stégünk. Vártuk már ezt a napot hisz volt leszámolni valónk a halakkal, hiszen korábban meglátogattuk már e varázslatos vizet, de akkor sajnos pontyot csak keveset tudtunk horogra csalni. Tanulva az előző horgászatból, teljesen más kapukat nyitottunk meg erre
2011.07.21-én újabb harcsatelepítés történt a Balla tanya horgásztavon ! 69 darab afrikai harcsa került a horgásztóba 237 kilogram összsúlyban. 29 darab 2 kilós átlag és 40 db 4,6 kilogrammos átlag.
Az előző telepítés 15.- én volt 40 darab 4,6 kilogrammos átlaggal.
Remélhetőleg sokunknak fog felejthetetlen élményt okozni az intenzív harcsa
























