Újra telepítés történt az Amígó tavon, ma folyami harcsa érkezett. Azt már nyugodtan elmondhatjuk, hogy a tó minden tekintetben eleget kíván tenni a horgászok óhajának, hisz a nagy számú kárászállomány csökkentésére, már csukatelepítés volt, nem is kis méretben és mennyiségben. Most az a halfajta lett telepítve, mely legnagyobbra növő édesvízi
2011.06.17 -én újabb afrikai harcsa telepítés zajlott Tégláson az Új Halkatraz-Sipos Tavon. A normál afrikai harcsákon túl vízbe került minden idők legnagyobb Halkatarzos afrikai harcsája, mely 13.400 gr, valamint 11.600gr-os “kistestvére” is, igazi kemény perceket és zsinórszaggatásokat okozva a közeljövőben jó néhány horgásznak. A harik augusztus végéig nem elvihetők,
Az idei nyár első hétvégéjén ismét az Amígó-tóra indultunk horgászni. A hajnali órák eredményességében bízva fél ötkor már a parton voltunk, ahol nekiláttunk a szerelékek összeállításának. Marci egy feeder és egy matchbottal,, én pedig egy feeder és egy bojlis bottal kezdtem horgászni. Rezgőspicces botjainkkal úgy döntöttünk, hogy egy etetést horgászunk
Napjainkban a fermentációs eljárásokat a legújabb trendek szerint olyan élelmiszerek, táplálék kiegészítők előállítására is használják, melyek alkotóelemei, komponensei megnövelt biológiai aktivitással és könnyebb emészthetőséggel rendelkeznek.
Ezeket a tudományos eredményeket felhasználva célul tűztük ki, hogy olyan halcsalit fejlesztünk, melyek nagyon hasonlóak az emberi fogyasztásra szánt fermentált élelmiszerekhez.
A fermentált halcsalik (adalékanyag
Úgy hiszem mások által még csak meg sem álmodott verseny került megrendezésre az Amígó tavon.24 gyermek horgász döntött úgy, hogy a versenyen töltik a Pünkösd vasárnapot. A versenyt a Csalibutik, és az Amígó klub szervezte. Véleményem szerint , -melyet az eredmények is alátámasztanak- sokkal több odafigyelést érdemelnének meg gyermekeink a
Sáska horgásztóval kapcsolatos legfrissebb információk.
1. A horgásztó mostantól éjjel-nappal horgászható (éjszaka min. 2 fő előzetes jelentkezése alapján)
2. A www.saskahorgaszto.hu honlapon megtekinthetik végleges árainkat, napijegy típusainkat.
3. Júniusban a
A halak anyagcseréje, táplálkozása és emésztése
A hal életfolyamatainak bármelyikét tanulmányozzuk is, a következőket sohasem szabad szem elől tévesztenünk: A hal vízben élő szervezet, amely környezetével sokkal szorosabb kapcsolatban áll,mint a szárazföldi gerincesek.
A hal változó testhőmérsékletű (poikiloterm) állat, életfolyamatainak sebessége tehát a környező víz hőmérsékletétől függ. Mint minden élőlény,
Az üzemeltetés bevezető időszaka elkezdődött
A Sáska horgásztavat feltöltöttük vízzel és hallal. Az üzemeltetés bevezető időszakában érvényes
Napijegy árak 2011. július elejéig
A horgásztó az üzemeltetés bevezető időszakában (2011. június 4-től július elejéig) az alábbi napijegyekkel látogatható:
- Napijegy I. : 1000,- Ft (nem tartalmaz elvihető halat)
- Napijegy II.
Májusban sajnos kevesebb időt tudtam horgászattal tölteni, mint azt szerettem volna, pedig idén öt hétvége is volt ebben a hónapban. A tavasz utolsó hétvégéjét kihasználva a Debrecenhez talán legközelebb lévő tavat, a Balla-tanyát vettük célba.
Valamivel fél hét után meg is érkeztünk, majd a hely elfoglalása után a szokásos alapozó























