Elkészült a 2012. évi versenynaptár tervezete. Remélhetőleg a versenyek időpontjai véglegesek, amennyiben mégis változás következne be, igyekszünk a legrövidebb időn belül korrigálni. Ismét jöhet a tervezés, készülődés. Ez alapján máris könnyebb a szabadságok és szabadnapok ütemezése. Nagyon sok jó verseny vár ránk ebben az évben is. Továbbra is felajánljuk, aki
I. HORGÁSZFIRKÁSZ FEEDER KUPA
Az eddigi előzetessel ellentétben, mindössze csak a helyszín változott minden, maradt az eddigiek szerint. A nevezési listán már 13 név szerepel, 12 hely kiadó, ha betelik, már nem fogadok el nevezést. Az új helyszín: DARU TÓ, Nagyhegyes Nefelejcs utca 46.
Időpont: 2012. április 14. szombat
Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy egy mesterséges horgásztó tulajdonosa miért beszél a “Fogd meg és engedd vissza” elvről, hiszen a Catch and Release filozófia szerinti viselkedésnek leginkább az a célja, hogy a természetes vizeinkben élő halállományt óvjuk és megőrízzük a jövő horgászai számára, vagyis tulajdonképpen az, hogy ne legyen szükség
Kedves Horgásztársak!
A Top-Fish Sporthorgász Egyesület kezdeményezésével 2012.02.18-án (szombaton) 08.00-órától tervezzük a Látóképi-tó versenypályájának téli karbantartását. A munkálatokba mindazon horgásztársak önkéntes részvételére számítunk, akik szeretnének a vízparton kultúráltabb környezetben horgászni, egyenlőbb feltételek mellett versenyezni.
Az önkéntes résztvevők fa és nádvágáshoz szükséges kézi szerszámokat (lapát, villa, fűrész, kötél, stb…), ill.
Felhívás az Amígó klub részéről !
Amigó klub Chat box !
Valaki nem tudja véletlen a Hammeres fiúk telefonszámát?!- felvenném Őket lékelni állandóra!!!!!
….hát , ha nincs segítség, akkor marad a balta , és a fűrész, bár a hammeres törésnek jobban örültem volna….
A két Hummer hétfő este került
A nyár folyamán a barátaim, sokszor elcsaltak egy kis tóra, kánikula ide vagy oda de, pecázzunk. Én vagy rakóztam vagy feedereztem, ez a két szenvedélyem tagadhatatlan. Egy augusztusi, ilyen közös horgászat során, elmondhatom annyira beállt a ponty az etetésemre, hogy úgy éreztem ideje kipróbálni, olyan horgokat is, amiket eddig még
Sajnos eljött az az időszak, amikor szinte lehetetlen a horgászat, a tavak befagytak, a nappali -10°C-ban és szélviharban pedig nem éppen kellemes a lékhorgászat. Ez az idő felelevenített bennem egy kedves emléket. Tavaly nyáron a családommal Bulgáriába, a Fekete-tenger mellé mentünk nyaralni. Természetesen nem indultam el horgászbot nélkül, de a
Szibériai eredetű levegő áramlik felénk, ami az idei – sőt könnyen lehet hogy az elmúlt évek – leghidegebb napjait okozza. A hőmérők higanyszála napközben is fagypont alatt marad.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat tájékoztatása és a következő időszakra vonatkozó prognózisa szerint 2012. január végén – február elején az idei tél eddigi
Mint ,ahogyan azt a hírdetésben is láthatjátok, 2012. február 26-án vasárnap 14:00 órai kezdettel Döme Gábor bemutató előadást tart az ÁSZ Rendezvényházban a 2012. év újdonságaiból. Természetesen ezen a napon a haldorádó termékcsalád összes termékéből 10%-s engedménnyel vásárolhatnak az ide látogatók.
A bemutató után kérdéseket tehetnek fel a horgászok a























